Lassan beköszönt a tél, azonban a téli időjárás már egy ideje kopogtat az ablakunkon. Csakúgy, mint az éhes madarak, akik nem vándorolnak el melegebb területekre. Ahhoz, hogy segítsünk áttelelni nekik, a legjobb megoldás egy madáretető készítése lehet, melyek kihelyezhetünk az ablakba vagy akár a kertbe is. Most megosztunk néhány nagyon ötletes megoldást arra, hogy hogyan kivitelezhető legkönnyebben a madáretető készítése akár az ablakba, akár a kertünk fájára. Tartson Velünk és inspirálódjon gyűjteményünkből – szerencsére ezeket az egyszerűen elkészíthető madáretetőket gyerekekkel is lehet építeni. Reméljük, hogy ez lesz majd a délutáni program a hétvégén.

„Vége van a nyárnak,
Hűvös szelek járnak,
Nagy bánata van a
Cinegemadárnak.”

Szerencsére az ennivalója miatt nem kell majd aggódnia, ha már nem kap cipőcskét. Kevesen tudják, hogy míg a mi madaraink délebbre vonulnak, néhány, északabbra élő állat telelőországa pont a mi kis országunk. Ahhoz, hogy gyönyörködhessünk az állatvilágban elég egy madáretetőt kihelyezni és több példányt is megfigyelhetünk majd. Ha elég szemfülesek vagyunk, akkor még egy-egy mókust is elcsíphetünk magcsenés közben.

Ötletes madáretető készítése farönkből

Amennyiben szeretjük a természetes alapanyagokat és van a háznál egy ügyes ezermester, aki ki tudja faragni egy kisebb rönkből ezt a madáretetőt, akkor mindenképpen próbálkozzunk meg a kivitelezésével. Nagyon mutatós és a madarak is szeretni fogják. Védett, nem fújja ki belőle a szél a magokat és több madár is elfér benne. Amennyiben nem tudjuk hova felfogni lánccal, akkor az ablakunk párkányára is rögzíthetjük.

Madáretető készítése

Amellett, hogy élelemmel látjuk el a madarakat, meg is figyelhetjük őket. Készíthetünk róluk képeket és gyermekeink is élvezni fogják az állatok közelségét. Arról nem is beszélve, hogy nagyon esztétikus és különleges képeket készíthetünk, ha egy ilyen madáretető közelében csípünk el egy-két magot kereső madarat.

Az ablakra is erősíthetjük ezt a magtálcát

Egy masszívabb tappancs is meg tudja tartani ezt az egyszerűen összetákolható madáretetőt. A kis deszkák össze is szögelhetők, de a SOUDAL T-Rex szerelőragasztója is szuper stabil tartást biztosít majd. Nagyon egyszerű megoldás, melynek elkészítése során a családunk legkisebb tagjai is közreműködhetnek. Egyaránt nagyon jól tud működni lakások esetén és kertes házaknál is – elvégre ablaka mindenkinek van, legalább egy. Ezt a látványt azonban nem csak mi fogjuk élvezni, hanem házi kedvenceink is garantáltan nem hagyják majd szó nélkül az ablak előtt zajló eseményeket. A jó hangulat tehát garantált lesz, amint felbukkan egy cinege az ablakban.

A harmadik ötletünk házi madáretető készítése esetén

Utolsó ötletünkkel már találkozhattak azok az olvasóink, akik aktívan követnek minket Facebookon. Az otthonukat felújítóknak van is ehhez a madáretető készítéshez alapanyaguk, hiszen festékre és festékes dobozra lesz hozzá szükségünk. Ne dobjuk ki a megmaradt festéket és a dobozát, használjuk fel ehhez a szuper ötlethez! Ehhez a tevékenységhez ajánljuk a zománcfestékeink széles választékát, amennyiben pont van otthon valami vidám szín elfekvőben. Azonban egy sima fehérre lefestett doboz is lehet elegáns, hiszen beolvad majd a havas tájba.

A fa ágaira egy szép szalaggal fellógatva senki sem mondaná meg, hogy egy hétvégi barkácsolás eredménye ez a különleges etető. Egy-két festett mintával vagy nyomattal pedig fel is tudjuk dobni a dobozokat, ha szeretnénk, hogy a picik még tovább tudják élvezni a kreatívkodást. Ez az ötlet nagyon könnyű és egyszerű, ugyanakkor látványos is. A házunk előtt lévő fára is feltehetjük őket, vagy akár a párkányba is kihelyezhetjük – persze némi erősítéssel – az új etetőket.

Kép forrása: https://tinyurl.hu/dwA2/

Reméljük, hogy blogbejegyzésünk inspirációval szolgált és a közeljövőben el lesz készítve valamelyik ötlet. Amennyiben délutáni barkácsolásra adná a fejét a család, örömmel fogadunk vidám képeket üzenetben a Facebook oldalunkon. Ha pedig tovább böngészne ajánljuk figyelmébe ezt az 5 szuper őszi DIY ötletet!